Hohl Bernadett személyi edző

Hohl Bernadett vagyok. Egy személyi edző, aki felmentett volt testnevelésből és aki mindig súlyproblémákkal küzdött, majd egyszer úgy döntött megcsinálja azt amiről mások azt mondták lehetetlen, így hát leadott 20 kilogrammot és edző lett.

0
23
Hohl Bernadett személyi edző

Becsült olvasási idő: 9 perc

Genetikámmal való harcomat már 15 évesen elkezdtem, de akkor még csak a pár napos diétákkal próbálkoztam. A mozgás bármilyen fajtája sosem tartozott a kedvenc időtöltéseim közé. Majd teltek az évek és kezdtek zavarni a felesleges kilók, amik többnyire deréktől lefele rakódtak rám és egy hosszú fekvést igénylő térdműtét még fokozta is ezt. Így megvettem életem első bérletét egy konditerembe és a súlyzós edzés mellett, futni is eljártam. Végre jött a változás, leugrott pár kiló, de egyáltalán nem voltam megelégedve az eredménnyel, így még keményebben edzettem.

Sokan azt mondták feleslegesen szenvedek, ilyen a genetikám, törődjek bele. Rengeteg negatív kritikát kaptam, de ezek engem csak motiváltak.

Fogyókúra, diéta minden kell ha változni akarsz

Edzéstervemen és étrendemen évekig nem változtattam, így a komoly változást hiába vártam. A testem alakult, de még mindig messze voltam attól, hogy bátran felvegyek egy rövidnadrágot. Maximalista és örök elégedetlen vagyok, ami a testemet illeti, de ez visz előre. 2015. januárjában elhatároztam teszek egy utolsó próbát, veszek magamnak egy füzetet és méricskélek mindent, feljegyezve miből mennyit eszek és mi mennyi szénhidrátot tartalmaz. 3 hetet adtam magamnak, azt mondtam, ha ezzel a módszerrel sem indul meg a fogyás, akkor feladom. Eleinte nem volt könnyű. A hirtelen, drasztikus szénhidrátmegvonás (napi 60gr) erős fejfájást és ingerültséget okozott. (Le a kalappal a hozzátartozóim, barátaim előtt hogy elviseltek 😀 )

Az edzéseket nehezen bírtam, de mivel 1 hónap alatt 5 kiló ugrott le rólam, nem hagytam abba. A heti edzések számát 6-ra emeltem, egy pihenőnapom volt csak. 6 hónap alatt 17 kilótól szabadultam meg. Minden hónap 10. napján fotót készítettem magamról, hogy lássam a fejlődést.

Személyi edző munka közben

A sok folyadék, a mozgás és a megfelelő táplálkozásnak köszönhetően bőröm is szép maradt. Megszállottja lettem a testépítésnek, és úgy döntöttem másoknak is szeretnék segíteni, ezért beiratkoztam egy iskolába, ahol nagy tudású tanárok és sikereket elért testépítőktől tanulhattam meg mi egy testépítő és fitness edző feladata.

Közben elvégeztem több tanfolyamot is, melyeken a teljesítményfokozásról, a sporttáplálkozásról és a hormonokról tanulhattam és megszereztem tanácsadói okleveleimet.

Fogyás hatékonyan

Szeretnék tapasztalataimmal és tudásommal segíteni másoknak, ezért létrehoztam egy facebook oldalt is, mely segítségével nap mint nap motiválom az olvasókat. Akinek pedig edzőre van szüksége, azzal előre egyeztetés után a legendás pesterzsébeti Fitness 2000-ben  kezdem meg a közös munkát.

Számomra ez a munka, nem csak az edzésről szól…Sokkal több annál! Látni emberek akaraterejét, ahogy küzdenek a céljaikért, ahogy leküzdik a félelmeiket, ahogy a sport az életük részévé válik, ahogy mosoly váltja fel a búskomor arcot edzés közben, ahogy csillogó szemekkel mesélik az elért eredményeket, vagy ahogy izgatott tekintettel várják, hogy milyen újdonsággal rukkolok elő… Szeretek segíteni mások céljának elérésében és megélni  velük a sikerélményt. Megszerettetni azokkal is a konditermi közeget, akik előítéletekkel és félelmekkel gondolnak rá. Változtatni emberek életvitelén. Ezzel jobbá tenni emberek életét. Meghallgatni a vendégeimet. Tanácsot adni. Lelki támaszt nyújtani. Megnevettetni. A legrosszabb napot is vidámabbá tenni.
Ez az én hivatásom. BE FIT BE HAPPY

Nem lehetetlen lefogyni

Keressetek bizalommal, ha edzőre, edzéstervre vagy személyre szabott étrendre van szükségetek! :*

Összesítés
Photo ofHohl Bernadett
Név
Hohl Bernadett
Becenév
(Detti)
Weboldal
Munkakör
Személyi edző, fitness tréner
Cég
Fitness 2000
Cím
Serény utca 2.,
Budapest, 1203
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here