MBC – A legmodernebb amerikai önvédelmi irányzat Magyarországon

Elég sok elborzasztó hír jelenik meg a sajtóban arról, hogy megtámadtak futókat, szórakozó fiatalokat. Ilyenkor felmerül a kérdés: vajon hogyan lehetne elkerülni ezeket a helyzeteket, illetve mit lehet tenni, ha mégis megtörténik a baj?

0
119
önvédelem

Becsült olvasási idő: 14 perc

Mottó: „Ha nem engednek elfutni, csinálsz utat magadnak!”

Tatár Mihállyal, az MBC önvédelmi módszer hazai instruktorával beszélgettünk az utcai önvédelem aktualitásairól.

Az igazi kérdés az, hogy amit gondolnánk, azt valóban meg lehet tenni, tényleg reális elképzelés?

A közhely, hogy „ha megtámadnak, fussunk el”, nem sokat segít, ha a támadó már eleve közel van, vagy szerettünket, barátunkat nem hagyhatjuk hátra. Sajnos – tisztelet a kivételnek – a tradicionális harcművészetek, küzdősportok oktatói is a legritkább esetben készítik fel tanulóikat egy valódi önvédelmi helyzetre: Az utcán nincsenek udvariasan meghajló partnerek, szép szabályos és előre megbeszélt támadások. Edzőtársunk nem tesz meg mindent szándékosan rosszul célzott ütésével, hogy siker élményünk legyen, és nincs minden mozdulatsor után csere. Az igazi támadó addig üti a fejed, amíg a földre nem kerülsz, nincs rajta „időzített leállító”.

Hiába tudunk megcsinálni száz fekvőtámaszt, tudunk sárkányosan ugrani és szabályosan gurulni, ha még soha éltük át, hogy egy brutális, nagydarab verekedő megfélemlítően az arcunkba üvölt, és utána lerohan minket egy rakás gorilla-szerű ütéssel vagy fejeléssel. Egyáltalán, hány mester tanítja egy fejelés kivédését?

Még ennél is lehangolóbb a kés „ezt most megmutatom, de a kés veszélyes, inkább ne próbáld ki” és az egyszerre több támadó kezelése, amit egy átlagos edzőteremben jó, ha a nyári uborkaszezonban párszor elővesznek. És akkor is, „Maradjunk a messziről, szép egyenesen szúró támadónál! Jajj, nem úgy, csak egyszer szúr! Figyeljetek már egymásra!

Mi a helyzet a nőkkel, mennyire valós az ő önvédelmi képességük?

A nők esetében még inkább igaz az, hogy a legtöbb helyen az edzés sajnos nincs köszönőviszonyban a valósággal. Miért nincsenek vegyes boksz vagy más küzdősport versenyek, ahol férfiak és nők egymás ellen verekszenek, még azonos súlycsoportban sem?

A hollywoodi filmek alapján nem lenne probléma. Biztos, hogy jó ötlet egy ötvenkilós nőnek csípődobást tanítani egy százkilós férfi ellen, mintha csak „növésben lévő szervezet” lenne? Ütésváltást gyakoroltatni valakivel, aki alapvetően törékenyebb, mint az ellenfele? A női önvédelemnek természetesen máshogy kell működnie.

Láttak már öt kilós macskát, akit sarokba szorítottak, de kinyújtja a karmait és kitör, gyakran az útban lévő emberen keresztül? Az erőkülönbség nem érvényesül, mert a pánikba esett ember a szemét védi a macska haragjától, és mire megfordul, a macska már jó messze jár. Ezt a taktikát kell követnie a jó női önvédelmi edzésnek is, ahol a karmokat nyilván a könyök és az ujjak, illetve az improvizált fegyverek helyettesítik.

Fontos még az is, hogy a női önvédelem edzéseken legyenek férfi edzőpartnerek is, vagy az edzés közös helyszínen legyen – sokan külön csak női önvédelmi edzéseket tartanak, pedig ez pont olyan, mint ha valaki játékteremben akarna vezetni megtanulni.

Mi az a valós önvédelem?

A viccet félretéve, a hagyományok fenntartására épülő edzések és a véres valóság közötti óriási szakadék volt az, ami Michael Janich-ot, amerikai közelharc instruktort és a hírszerző testületek veteránját arra késztették, hogy egy alapjaiban újragondolt önvédelmi rendszert hozzon létre – ez lett az MBC, ami viharos gyorsasággal vált népszerűvé az amerikai professzionális fegyveres erők tagjai között a katonáktól az FBI ügynökökön át a börtönőrökig.

 

Az MBC edzéseken az alapelv, hogy „arra készülj fel, ami a legvalószínűbb, hogy történni fog, és akkor valószínűleg felkészültél”.

Tehát a tréningek középpontjában a valóban legtipikusabb aggresszió (megfélemlítés, megragadás, utcai csapott ütések, késszúrások) kivédése áll, erre építjük fel a lehető legegyszerűbb, és leggyorsabban megtanulható mozgásanyagot, ami a tanuló fejlődésével persze egyre komplexebbé, „áramlóvá” válik. Nem pedig fordítva, öncélú formagyakorlatok, „önvédelmi bázistechnikák” több évig tartó tanulmányozásán keresztül haladunk az igazi támadások kivédése felé.

Ha egy mozdulat csak edzőtermi körülmények között működik, nincs helye a tréningen. Nagy hangsúly van a reflexek, és az improvizációs készség fejlesztésén is: Ha a támadó váratlanul irányt vált, vagy egy technika, mondjuk karfeszítés nem működik rajta a súlykülönbség miatt, nem mosolyogva meghajlunk és párt váltunk, hanem alkalmazkodunk és gyorsan technikát váltunk. Esetleg felkapunk egy olyan eszközt, amiről már tudjuk az edzésről, hogy jól tudunk vele támadni, és hirtelen beleillesztjük a gyakorlatba.

Foglalkozunk az önvédelem elméletével is, tehát azzal, hogy milyen helyzetben mi legális és célravezető, és mi nem. Azaz, szemben azzal, amit pár helyen gondolnak, ha én előbb leütöm a támadót, minthogy ő ütni tudna, az bizony, nem önvédelem, és csak magamat sodrom még nagyobb bajba.

Végezetül pedig, az önvédelmi helyzetek gyakorlásánál a cél nem a „győzelem”„ eltört két bordám és feldagadt az arcom, de látnátok őt”, hanem

  1. támadás kivédése sérülés elszenvedése nélkül,
  2. átmenetileg harcképtelenné tenni az ellenfelet,
  3. biztonságos távolságba kerülni.

Azaz, Ha nem engednek elfutni, csinálsz utat magadnak!

Amennyiben bővebben érdekel ez az új önvédelmi módszer itt tudsz utánanézni: https://mbc-onvedelem.hu/